Kapcsolat

Vissza a nyomtatás jövőjébe! Kenderből készül majd a papír? Szerző: rastera

Inno & tech 2019.06.14

Hiába nyomták kenderpapírra a Bibliát és festett ilyen vászonra Van Gogh, az utóbbi két évszázadban szinte teljesen eltűnt ez az alapanyag a nyomdaiparból. Az elmúlt néhány évben mintha újra felfedezték volna ezt a hasznos növényt.

Az elfeledett kender

Ha azt a szót hallja, hogy kender, a legtöbb embernek elsőre nem a papír, és nem is a gyógyszer egyik legjobb alapanyaga jut eszébe, inkább a tudatmódosítóra gondol. Pedig ezeken kívül legalább 25 ezer terméket lehet még előállítani ebből a növényből. Érdemes erről cikkünk után Bálint gazda kenderről szóló bejegyezését is elolvasni, ha valaki bővebben szeretne tájékozódni a témában.

Az első papírok kenderből készültek Kínában, majd egészen a 19. század második feléig közel 80 százalékban csak ebből az alapanyagból gyártották. Kenderre írták az amerikai függetlenségi nyilatkozatot, erre festett Van Gogh és erre nyomták a Bibliát is. Az 1880-as években azonban az ipar közbeszólt: fából kezdték készíteni a papírt, ami egy sok-sok milliárd dolláros üzletnek bizonyult.

Az úgynevezett Reefer Madness Movement egy olyan USA-ból kiindult akció volt, amely kifejezetten a fa alapú gyártást támogatta, és ellene ment a kendernek. Ez olyan jól sikerült, hogy a 20. századra gyakorlatilag teljesen eltűnt a kender ebből az iparágból. A fából készült papír előállítása azonban azon túl, hogy erdőirtáshoz vezet, rengeteg környezetszennyező eljárást is eredményez, ilyen például a vegyszeres fehérítés.

Ezért készülhet kenderből a jövő papírja

A jó hír, hogy az utóbbi néhány évben egyre több cég kezdett foglalkozni azzal, hogy ismét felfedezze magának a kendert. Újra megjelent a ruhaiparban, a gyógyászatban és a papíriparban is. Egy colorádói cég, a Tree Free Hemp például 2013 óta gyárt papírt kenderből, és egyre többen vásárolnak tőle nagy tételben. Egyre több helyen készül belőle pénz és cigarettapapír.

Felsorolni is nehéz, hogy mennyi minden szól a kender mellett. A kenderpapírt többször lehet újrahasznosítani, mint a faalapút. Jóval sűrűbben nő, termése akár háromszorosa is lehet a fáénak. Négy hónappal az elvetése után már aratható, a fára 20-30 évet kell várni. Jóval ellenállóbb, igénytelenebb, mint a fa, kevesebb kemikáliát igényel a feldolgozásnál. Nem kell klórral fehéríteni, így az nem szennyezi a folyókat. Három-négy tonna kenderből akár két tonna rostot is elő lehet állítani, ami a papír alapanyaga.

Fatörmelékből azonban a mai napig elképesztő túltengés van, ezt pedig olcsóbb használni alapanyagként, de a multinacionális gyártó cégek nem akarnak vadiúj berendezésre költeni, így fordulatról még korai lenne beszélni. A Tree Free Hempnél és a hasonló cégeknél egyelőre olyanok adnak le rendelést, akik valamiért a zöld életérzésüket, a környezettudatosságukat szeretnék erősíteni a külvilág felé. Biztató jel, ami elvihet abba az irányba, hogy egyszer majd mindenhol kenderből készüljön a jövő papírja.