Kapcsolat

Ezért szeretsz levelet kapni a postaládádba Szerző: rastera

Mindennapi 2019.06.17

Meg tudod mondani, mikor kaptál utoljára kézzel írt levelet? Adtál fel mostanában képeslapot? A válasz minden bizonnyal mindkét kérdésre nem, pedig a legtöbben még szeretik kinyitni a postaládájukat, abban bízva, hogy nem hivatalos irományt kaptak. Ha jól csinálod, még marketingeszköz is lehet belőle.

Írunk még egyáltalán levelet?

Talán a 30-as éveiben járó generáció az utolsó, amelynek tagjai még írtak kézzel levelet, adtak fel képeslapot, választottak megfelelő borítékot. Rengeteg szülő és nagyszülő tárgyi emlékekkel teli fiókjában ott lapulnak a gyerekek, unokák nyári táborokból, osztálykirándulásról küldött, a megtekintett nevezetességeket ábrázoló képeslapjai. Közvetlenül a bélyegestől eltett borítékok, a díszes karácsonyi üdvözlőkártyák mellett.

A levélírás azonban mára már egyszerűen eltűnt a mindennapokból, sokkal egyszerűbb és hatékonyabb üzenetküldési formák alakultak ki az emberek között. A közösségi oldalakon kommunikálunk, hiszen azonnali információcseréhez szoktunk. Tartózkodjunk a világ bármely pontján, így rögtön tudunk kommunikálni egymással, nem akadály a távolság, de még a különböző időzóna sem. Ha valaki például Ázsiában szilveszterezik, az itthon ünneplőket délután hat órakor köszönti újév alkalmával.

Ma egy átlagos okostelefon-használónak legalább két-három chat-alkalmazás van a telefonján. Magyarországon a legnépszerűbb a Facebook Messenger, a WhatsApp, a Viber, vagy éppen az iMessage. Alig kell hozzájuk adatforgalom, bármikor küldhetünk velük képet, videót, élőben jelentkezhetünk be az ismerőseinknél.

Hogy ne végezd a papírgyűjtőben

Ott tartunk, hogy ma a Z és az Y generáció már az SMS miatt is megmosolyogja az X generációba tartozókat. A Z-be tartozók nagy többsége valószínűleg nem is nagyon írt még ilyen üzenetet. Ezek után nehéz elképzelni, hogy valaha is visszatér a postaládába dobott levelek korszaka. Ma már szinte csak a közműszolgáltatók, az adóhivatal, önkormányzat és egyéb állami szereplők kommunikálnak levélben az állampolgárokkal. Rendkívül lassan ugyan, de ezek a folyamatok is elindultak a digitalizáció irányába.

Sokan azonban a mai napig szeretnek levelet kapni a postaládájukba. A levélhez egyfajta romantikus nosztalgia kapcsolódik. Éppen ezért több cég a mai napig marketingeszközként használja a postaládát. Bíznak benne, hogy személyesebbé, meghittebbé teszi az egyoldalú kommunikációt. Ennek hatékonyságához természetesen meg kell találni a célközönséget, jól kell meghatározni azt az életkort, amelyikben az emberek még felbontják a borítékot, amit küldtél nekik, és nem rögtön a papírgyűjtőben végzed.

Ráadásul olyan termékkel, szolgáltatással kell foglalkoznod, amelyik ilyen módszerrel eladható. Mi tehát nem zárjuk ki a levelezést, mint marketingeszközt, de csak alapos és pontos piackutatás után javasoljuk.